Büszkeségeink sikere a nemzetközi PUERI FABRI képzőművészeti pályázaton

Mészáros Dorina 7.o. “Vihar a tengeren”

A PUERI FABRI Regionális Nemzetközi Képzőművészeti Pályázatot és Kiállítást 28. alkalommal rendezték meg, az idei évben Ipolybalogon. A versenykiírásban a képzőművészet iránt érdeklődő, alkotószellemű gyermekeket szólították meg. A verseny a tehetséges diákok bemutatkozása mellett a régió magyar és szlovák lakosságának kulturális együttműködésének erősítését is szolgálná.

A 2020. évi pályázat témája, A víz ereje volt. E témában minden vízzel kapcsolatos gondolat előkerülhetett, például a víz jótékony hatása, de annak pusztító ereje is.

Három kategóriában rendezték meg a pályázatot: általános iskolások, művészeti iskolások és fogyatékkal élő iskolások kategóriáiban. Ezeken belül korcsoportonként kerültek díjazásra az alkotások. Korcsoportonként egy iskola 3 tanulót indíthatott.

A versenykiírók tájékoztató levéléből megtudtuk, hogy a Pueri Fabri-ba a nehézségek ellenére is sok iskola kapcsolódott be néhány száz képzőművészeti alkotással.

A mi iskolánkban a harmadikosok, és a hetedik osztályosok körében mutatkozott érdeklődés. A harmadikból kettő, a hetedikből három tanuló színvonalas munkáját küldtük el a pályázatra. A gyerekek nagyon szép eredményeket értek el.

Az általános iskola I. korcsoportjában 3-4. osztályosok között Csurja Kira 2. díjat kapott, Rácz Boglárka Diplomát (Különdíjat).

A hetedikesek is kiemelkedően szerepeltek, a III. korcsoport 7-8-9. osztályosok között. Mészáros Dorina 1. díjat, Németh Larissza 2. díjat kapott.

Az értékelő bizottság tagjai voltak (művészek, tanárok).

Antal Gábor- grafikus, Budapest (elnök)

Michaela Bodnárová- festőművész, Ďudince

Gúgyela Tamás – szobrászművész, grafikus, Esztergom

Kutak Adrienn- iparművész, keramikus, Šahy

Pálinkás Tibor – Múzeum igazgató, Šahy

Sajnos a járványhelyzet miatt nem láthattuk a kiállítást, és az ünnepélyes díjátadó is elmaradt, így a gyerekek nem vehették át személyesen kitüntetéseiket, amelyeket postán fognak eljuttatni a szervezők.

Gratulálunk díjazott tanítványainknak, és további sikeres, boldog alkotómunkát kívánunk minden Szentgyörgyis diáknak!

Kalocsai Enikő

Rácz Boglárka 3.o. “A tenger világa”

 

  Makrai Sára 7.o. “Csobogó H2O

Németh Larissza 7.o. “Gátszakadás”

Egy hozzászólás “Büszkeségeink sikere a nemzetközi PUERI FABRI képzőművészeti pályázaton” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük