Nógrád vármegyei általános iskolás iskolai rajzverseny 204

Minden évben ebben az időszakban kerül sor a két fordulós Nógrád vármegyei Általános Iskolai Rajzverseny megrendezésére. Az első fordulón az otthoni munkákat kellett beküldeni, amely ebben az évben: Az én váram, az én kastélyom címet kapta. Iskolánkból az 5-6.-os korcsoportban három hatodik osztályos tanuló – Rácz Boglárka, Stul Adrienn és Tősér Georgina – munkáját küldtük el a versenyre, és mindhárman bejutottak a vármegyei fordulóra.

“Nógrád vármegyei általános iskolás iskolai rajzverseny 204” bővebben

Nemzeti Színház elmények

2024. március 14-én csodálatos élményben volt részünk. A Nemzeti Színház jóvoltából ingyenesen tekinthettük meg a János Vitéz című darabot.

Az iskolai műsor megtekintése és az ebéd elköltése után buszra szálltunk. Ezúttal az iskolánk 4., 5. osztályos tanulói és néhány 3.-os és 6.-os vehettek részt a programon. Megérkezésünk után részt vehettünk egy szervezett színházbejáráson, ahol betekinthettünk a kulisszák mögé. Láttuk azt a jelmezt, amit a régi Nemzeti Színház első előadásában, a Bánk bán című darabban viseltek, megtudtuk, mi is az a téglajegy, ki volt Blaha Lujza, és számos egyéb információval gazdagodhattunk a különleges foglalkozáson.

15 órakor megkezdődött a kétfelvonásos előadás. Kíváncsian vártuk, hogyan lángol majd a zsiványok tanyája, miként jelennek meg a huszárok, és hogyan jelenítik meg a tavat, amelyből Iluska életre kelt.  Igazán nem csalódtunk. Csodálatos színpadtechnika és lenyűgöző színészi játék tárult elénk. Élményekkel gazdagon és mosollyal az arcunkon hagytuk el a színházat. Öröm volt látni a csillogó szempárokat, és muszáj volt ígéretet tenni arra, hogy nemsoká újra jövünk színházba.

Dan Mária tanárnő

Megemlékeztünk az 1848-as márciusi eseményekről

Idén mi, negyedikesek kaptuk azt a megtisztelő feladatot, hogy iskolánkban megelevenítsük az 1848. március 15-i eseményeket.

Már hetekkel ezelőtt elkezdtük a készülődést, sok próba és szervezés előzte meg a
megemlékezést. A gyerekek végig lelkesen, fáradhatatlanul dolgoztak, hogy a végén az
ünnephez méltó legyen a műsor. Gyönyörű zenei aláfestésekkel, szinte művészi
mozgássorokkal, magvas, fennkölt gondolatokkal megtűzdelt forgatókönyvet vittünk
színpadra. Úgy gondolom, a gyerekek szereplése nagy hatással volt a közönségre, 1848
történetét újra át tudtuk élni.

Hálásan köszönöm Miskolczi Adriennek a tánc koreográfiák megalkotását és betanítását,
valamint Berki Péter Igazgató úrnak a gitárkíséretet.
A legnagyobb köszönet azonban a negyedik osztály tanulóit illeti meg, akik próbáról-próbára Petőfiék lelkesedésével, mégis alázattal, meghajolva a kor nagyjai előtt, a legjobbat hozták ki magukból.
Büszke vagyok Rájuk!

Boros Szilárdné
osztályfőnök

Köszönjük Enikő néninek a képeket! Itt lehet őket megtekinteni.