„Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige…
Amit mi átéltünk, emberek,
Amit nem érthet, aki nem érte meg,
Amire ma sincs szó, s tán az nem is lehet más
Csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek.” /Illyés: Bartók/
Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy minden évben megemlékezzünk a magyar történelem eme sötét és egyben dicsőséges korszakáról. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy diákjaink többsége számára a történelmi távolság szinte érthetetlenné, felfoghatatlanná teszi ezen események tökéletes megértését. Nekünk, mint tanároknak talán nem is az a feladatunk, hogy a diákok napra pontosan tisztában legyenek az akkori történésekkel, sokkal fontosabb küldetésünk van: felkészíteni a gyermekeinket, hogy életük minden pillanatában készek legyenek arra, hogy kiálljanak önmagukért, harcoljanak az igazság mellett, és megéljék a hazaszeretet és az összetartozás érzését.
Fontos, hogy szülőként és pedagógusként is kellő időt fordítsuk a jelen generáció szellemi és emocionális fejlődésére: szakítsunk időt arra, hogy meséljünk nekik régi korokról, hogy beszélgessünk velük érzésekről, értékekről, önfeláldozásról, elköteleződésről.
A Szentgyörgyi István Általános Iskolában idén a 6. osztály tanulói vállalkoztak ’56 eseményeinek megidézésére. Ez óriási kihívást jelentett a számukra, hiszen történelemből még nem tartanak ennél az anyagrésznél, s más tantárgyakból sem foglalkoztak még ezzel a témakörrel. Magyartanárként az a meglátásom, hogy roppant nehéz ezt a korszakot általános iskolás korú gyermekekkel kellően megismertetni. Ezért az elsődleges célunk a próbafolyamatok során az érzékenyítés volt – döbbenten tapasztaltam, hogy ezek az apró csemeték mennyire fogékonyak és nyitottak, az iskolai előadás során pedig hitelességükről, együttérzésükről tettek tanúbizonyságot.
Sokszor esünk abba a hibába, hogy nem hiszünk a gyerekekben: azt gondoljuk, hogy egy adott vers vagy műalkotás nem nekik való, pedig csupán a hitünk hiányzik feléjük. Felelősnek tartom magunkat azért, amit a fiataljainknak adunk tovább: ha hiszünk a képességeikben, akkor ők is egyre bátrabban viseltetnek majd önmagukkal szemben. A mi feladatunk az, hogy ezt a hitet és elszántságot továbbörökítsük bennük. ’56 ünnepe elsősorban erre kell, hogy emlékeztessen bennünket.
Dr. Győrögné Porcsin Lívia