Mézeskalács sütés az első osztályban

Mézeskalács sütés az első osztályban

               “Nagy fába vágtam a fejszét, hiszen huszonegy gyerekkel mézeskalács sütésre adtam a fejemet.”

               Nagy izgalommal kezdtünk hozzá az előkészületnek. Öt csapatot alkottunk. A fiúkkal összetoltuk a padokat, a lányokkal lemostuk az asztalokat, addig István bácsi előkészítette a tésztát. Mindegyik csapat megkapta a saját adagját, azt gyúrta, nyújtotta, formával kiszúrta, majd tepsire rakta. Ügyesen dolgoztak, segítették egymást, cserélgették a kiszúrókat.

               Amíg a lányok István bácsival megsütötték a tankonyhán a finomságokat, addig a fiúkkal a Mikulásnak rajzoltunk, zenét hallgattunk és beszélgettünk. Sütés után rögtönzött „szkander bajnokság” volt. Miután a minőségellenőrzés is megtörtént, mindenki kidíszítette a saját maga által készített terméket. A tökéletes cukormáz és a díszítő tölcsérek elkészítésében Gazsi Balázs és felesége segített.

               Fárasztó, de tartalmas nap volt. A gyerekek boldogan és büszkén kínálgatták a tanár néniket és a tanár bácsikat a saját készítésű mézeskaláccsal. (Még Lívi néni szúrós tekintetétől sem riadtak meg!!! És a –Mit akarnak Maguk itt? – re bájosan válaszolták:- Mézeskalácsot hoztunk!!! – és büszkén nyújtották át a sütit.)

               Ez a projekt egyedül nem ment volna, hiszen sok szorgos kezet kellett felügyelni, segíteni. Köszönöm Marton Istvánnak, hogy segítette a munkámat! Nélküle nem ment volna. Hálás vagyok Gazsi Balázsnak és feleségének, Koncz Nikolettnek a hozzáértő tanácsért és segítségért, illetve Kiss Mariannának és Tóth Eszternek, hogy ünnepi hangulatot varázsoltak az osztályunkba!

„ Amit csak hall a gyermek, könnyen elfelejti. Amit lát is, már inkább megjegyzi. De amiben ő maga is tevékenyen részt vesz, az bizonyosan bevésődik az emlékezetébe.” /Kodály Zoltán/

Betti néni

A képeket itt lehet megnézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük