Szentgyörgyi Napok

Hagyományainkat ápolva idén is megemlékeztünk iskolánk névadójáról, Szentgyörgyi Istvánról. Kétnapos programsorozatot szerveztünk február 20-21-én, melyre a környék iskoláit és vendégeket is meghívtunk.

Csütörtökön délelőtt az alsós tanítók Mesevetélkedőt szerveztek az alsós diákjaink számára. A gyerekek elmondása alapján jól érezték magukat, szívesen mérették meg magukat a „mesés feladatokban”. A felsősök számára Aranytornacipő-vetélkedőt szerveztünk, melynek keretében csoportokban ötletes és változatos, sokszor sportos feladatokat oldottak meg diákjaink, gyakran sok nevetés, drukkolás közepette. Délután Berki Péter igazgató úr és Székely József Ede polgármester úr gondolatai után a „Színház az egész világ” mottójú programok vették kezdetüket: Németh Árpád festőművész úr ismertette a meghirdetett rajzverseny eredményét, és a legkiemelkedőbb alkotók díjazásban részesültek. A beérkezett munkákból Kalocsai Enikő tanárnő kiállítást szerkesztett, mely a megújult iskolagalériában látható. A díjak átadása után iskolánk és a meghívott intézmények színjátszó körei a megújult dísztermünkben mutatták be darabjaikat. Volt itt klasszikus kabaréjelenet, modernebb felfogású darabok és viccesen eltúlzott életkép is. A színjátszó körök munkáját és tehetségét a zsűri értékelte, kiemelve, hogy a próbafolyamat során hihetetlenül sok értékes tapasztalattal gazdagodnak a gyermekek és a közösségek. Ezután az oklevelek és jutalmak átadása következett. Versengés helyett inkább közösen örültek a gyermekek egymás sikerének, ami nagyon fontos és jó! Végezetül a büfében folytatódott a beszélgetés, ahol sok finomság várt mindenkit.

A csütörtökön készült képek és videók itt találhatók.

Pénteken Focitornát szerveztünk, ahol a környékbeli iskolák focicsapatai mérték össze tudásukat. Eközben tanáraink és felsős diákjaink szorgalmasan készítették a finom szendvicseket, tálalták a süteményeket, üdítőket, melyekkel vendégeink a játék közben és után csillapíthatták éhségüket, szomjúságukat. Jó volt látni, hogy a játékosok és edzőik is lelkesen vettek részt a találkozón, melyen nagyon színvonalas mérkőzéseket láthattunk. A programsorozat a kora délutáni órákban ért véget.

Köszönjük vendégeink részvételét a Szentgyörgyi Napokon, mellyel megtisztelték iskolánkat, és együtt ünnepelhettünk. Köszönjük kollégáink, dolgozóink, diákjaink és mindenki segítségét, munkáját, aki valamilyen formában is támogatta rendezvényünket!

Busai Dávid pedagógus

A pénteki képek és videók itt láthatók.

Köszönjük Diósjenő Község Önkormányzatának a nagylelkű támogatását.

Köszönjük továbbá a Diósjenői Szent Antal Karitászcsoportnak és a Mákvirág Nyugdíjasklubnak, hogy finom fánkokkal örvendeztették meg az iskolásokat és vendégeinket.

Köszönjük Paulínyi Jánosnak a fényképezést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük