Tanévkezdéssel kapcsolatos információk


Tisztelt Szülők!

Az idei tanévben az első tanítási nap 2020. szeptember 1., kedd. Ezen a napon a gyerekek
7:45-re érkeznek az iskolába (akik a tanévnyitó ünnepségen szerepelnek, ők a Marika nénivel megbeszéltek szerint jöjjenek) ünnepi ruhában – fehér ing/blúz, sötét nadrág/szoknya. A tanévnyitó 8:00 órakor kezdődik, melyet az iskolaudvaron fogunk megtartani, ahol egymástól a 1,5 méteres védőtávolság betartása kötelező. Ezután három osztályfőnöki órát tartunk meg, majd az ebédet követően hazaindulhatnak a gyerekek. Erre a napra már kérhető ebéd, ill. igény esetén délutáni felügyelet is 16:00 óráig, de ezen a napon napközi/tanulószoba nem lesz.


A tanév végén kiadott bizonyítványokat szeptember 1-re (kedd) hozzák vissza a
gyerekek. A tanévnyitó napján osztjuk ki a tankönyveket is, melyekről „Átvételi
elismervényt” küldünk haza a gyerekekkel – amit kérjük, másnapra aláírva küldjenek
vissza.


A járványügyi helyzet miatt felhívjuk a figyelmet a rendszeres és alapos szappanos
kézmosásra és a tömegközlekedési eszközökön (autóbusz, vonat) a maszkviselés fontosságára. Ha családjukban lázas, köhögéses megbetegedést tapasztalnak, úgy gyermeküket ne engedjék közösségbe és keressék fel háziorvosukat!


Diósjenő, 2020. augusztus 25.


Berki Péter
igazgató