A gyerekek izgatottan várták február 5-ét, első közös kirándulásunkat Budapestre. Már az utazás is nagy élményt jelentett, hiszen több gyereknek ez volt az első vonatozása. Számoltuk az állomásokat, és nagy örömömre az eddig szerzett tudásukat is bizonyították. A párás ablakra matek példákat, betűket és szavakat írtak, minden táblát, feliratot elolvastak.
2025. február 19. (csütörtök, 15:00) Nyilvános esemény, mindenkit szeretettel várunk!
Ünnepélyes megnyitó
A vendégeket köszönti Berki Péter, az iskola igazgatója
Köszöntőt mond Nagyné Barna Orsolya, a Balassagyarmati Tankerületi Központ igazgatója
Közreműködik a Bódiss Miklós csellóművész és a szavalóverseny kiemeltje
Kányádi Sándor szavalóverseny díjátadója
A díjakat átadja dr. Győrögné Porcsin Lívia magyartanár
„Kölcsönkapott Föld” című rajzpályázat eredményhirdetése
A díjakat átadja: Kalocsai Enikő festőművész, rajztanár
A rajzpályázat kiállításának megtekintése
Az eseményen résztvevők megvendégelése
2025. február 20. (péntek, 11:00)
Paramisi Társulat előadása
„Aranytornacipő” játékos akadályverseny a felső tagozatnak
A 2025-ös Szentgyörgyi Napokat a Balassagyarmati Tankerületi Központ és Diósjenő Község Önkormányzata támogatja.
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.Cookie beállításokMegértettem
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.