Idén is mozgalmasan teltek az utolsó tanítási napjaink a Szentgyörgyiben. A búcsúzó nyolcadikosaink egy tartalmas szerenáddal lepték meg az őket (fel)nevelő tanáraikat. Minden érintettnek személyre szabott szöveget és idézetet választottak. Volt, amelyik annyira jól sikerült, hogy még a ballagási beszédbe is bekerült.

Az érzelmi hullámvasút a következő napokban is folytatódott, mert nem csak a nyolcadikosoktól, hanem két kollégától is búcsúztunk. Belovai Gabriella tanárnőtől és Paulínyi János igazgatóhelyettestől is szupertitkos meglepetéssel búcsúztunk. Jani bácsi utolsó órája után az összes alsós osztály az igazgatói irodában várta őt egy meglepetés énekkel. Gabi néninek pedig az utolsó órája után sorfalat álltak a felsősök, és negyven szál virággal köszöntötték őt. Megható és kicsit szomorú is volt a búcsú, hiszen mindketten meghatározó tagjai a nevelőtestületünknek. Nagyon fognak nekünk hiányozni!


A tanév utolsó napján a DÖK segítségével sportnapot tartottunk. Az első órában a Banderium Honoris Hagyományőrző Kulturális Egyesület vezetője, Kovács Viktor tartott előadást a mohácsi csatáról. A felsős tanulóknak a prezentáció mellett a fegyverbemutató rész tetszett a legjobban. Örömmel vették kézbe a korhű fegyvereket és felszereléseket.

Ezúton is köszönjük Kovács Viktornak a felajánlást és a nagyszerű előadást. Reméljük máskor is eljön közénk, hogy közelebb hozza a tanulóknak a török-kori történelem egy újabb szeletét!
A DÖK-nap folytatásaként a sporté lett a főszerep. Az osztályok Csaba bácsi vezetésével kidobósban, fociban és kosárlabdában mérhették össze tudásukat. A táncos kedvű lányoknak pedig Miskolczi Adrienn tánctanár tanított be újabb és újabb mozdulatokat.

Hálásan köszönöm minden pedagógusnak, előadónak, aki hozzájárult az utolsó napok emlékezetes pillanataihoz.
További képeket itt lehet megtekinteni. Köszönjük Enikő néninek a fotókat!
Berki Péter igazgató