Közösen terveztük

A Közösség-Tér-Település program második évfolyama – építész, közösségszervező és rokon szakmákat tanuló egyetemisták önkéntes csapata – 2021 őszén kezdett közösségi tervezésbe Diósjenőn és Nógrádon. Célunk az volt, hogy a majd egy év leforgása alatt, a közösségi tervezés gyakorlatát, annak minden nehézségével és szépségével együtt, valós keretek között kipróbálják a hallgatók és ebből a tanulásból befogadó településeink is gyarapodhassanak.

“Közösen terveztük” bővebben

Színházban jártunk

Az elmúlt két évben a vírushelyzet nagyban átalakította szórakozási lehetőségeinket, így a színházba, moziba járást is elfelejthettük egy időre. Néhány hete az egyik anyuka arra lett figyelmes, hogy a váci Madách Imre Művelődési Központban játsszák a Dzsungel könyve című musicalt és még lehet jegyet kapni az előadásra. Néhány napunk volt, hogy megszervezzük az utazást, megvegyük a jegyeket. Az elsősökkel együtt keltünk útra.

Hatalmas élményben volt részünk! Az előadás díszletei lenyűgözőek voltak, mintha a dzsungelben találtuk volna magunkat! A színészek fergeteges alakítása, a gyönyörű, fülbe mászó dalok elvarázsoltak minket. Azt hiszem örökre a szívünkbe zártuk Mauglit, az emberkölyköt, Balut, a jószívű medvét és Bagirát, a mindig segítőkész párducot. A legnagyobb boldogság mégis az volt, hogy gyermekeink szemében láttuk a hálát és örömet ezért a csodálatos élményért.

                                                                                                                      Boros Szilárdné

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékezete

Iskolánkban is megünnepeltük a magyar szabadság legszentebb ünnepét, az 1848-49-es eseményeket.

A műsort összeállította és megrendezte Borbély Beáta és Koszecz Katalin. A táncokat Miskolczi Adrienn, az énekeket Bánné Soós Ágnes tanította be. Gitárral közreműködött Berki Péter