Ebben az évben már harmadszor kirándultunk Budapestre, ezúton a Magyar Természettudományi Múzeumot látogattuk meg. A közlekedésünk már rutinos volt, piros vonat után emeletes vonat, majd metró. Kis elsőseink profi módon közlekedtek a különböző eszközökön.
Minden múzeumban elhangzik a „Mindent a szemnek, semmit a kéznek” mondat, de itt pont a fordítottját tapasztalhattuk meg, mindent megtapinthattak, megszagolhattak a gyerekek. Zoli bácsi múzeumpedagógus a Természetbúvár terembe invitált bennünket, ahol a gyerekeket érdekes ülőhellyel kínálta. Egy bálna állkapcsa volt a háttámasz. Mondanom sem kell, diákjaink furán néztek, amikor ezt megtudták. A múzeum küldetése, hogy a nebulók megismerjék a természet törvényszerűségeit, érdekességét, szépségét, és törekedjenek annak megőrzésére, védelmére. Ez egy olyan hely, ahol mindenki felfedezőnek érezheti magát. A teremben megteremtették a szabad vizsgálódás feltételeit. Itt a megismerés folyamatába valamennyi érzékszervünket bevonhattuk. Az ismeretek frontális átadása mellett az önálló felfedezés lehetősége is jelen volt. Többek közt olyan különlegességekkel ismerkedhettünk, mint tüskés gömbhal, bálna állkapocs, tigriskoponya, gepárdbőr, horzsakő, Szent László pénze, narancseper. Megszagolhattuk a különböző gyógynövények illatát, ismereteket szereztünk azok jótékony hatásairól. Tapintás alapján összehasonlítottuk a bagoly és a tőkés réce tollazatát, arra is választ kaptunk, miért sokkal puhább és könnyebb a bagoly tollazata. A terem egyik sarkában egy hatalmas preparált medve állt, az ő bundáján is bátran simítottunk végig. A hosszan elhelyezett szekrény fiókjaiban természeti kincseket helyeztek el, ezeket kinyitva tesztelhettük tudásunkat, felismerjük-e, miről van szó. Hamar eltelt az egy óra, és más csoport vette birtokba a helyet. Mi pedig tovább mentünk és megtekintettük az állandó kiállítást, ami szintén nagyon látványos és érdekes volt. Láttunk preparált emlősöket, rovarokat, dinoszauruszokat, emberi koponyákat, gyönyörű ásványokat. Kirándulásunk végére nagyon megéheztek a kicsik, ezért egy McDonald’s étterem felé vettük az irányt és kényelmes körülmények között megebédeltettük őket. Fáradtan, de boldogan, élményekkel telve utaztunk hazafelé.
Ez alkalommal is jól vizsgáztak az elsősök viselkedésből, hozzáállásból. A legszebb dolog egy tanító számára, amikor tanítványai a szeme láttára fejlődnek óvodásból érett iskolássá.
Köszönjük szépen Mesi néninek, Györgyi néninek, Hanna néninek és a szülőknek a segítségét, támogatását!
Boros Szilárdné tanító néni