Több évtizedes hagyományhoz csatlakozva iskolánk is már sokadik alkalommal vett részt az összesen 41 országban zajló eseményen.

A kezdeményezés nyomán szeptember 27-én több, mint két- és félmillió diák mozdult meg valamilyen formában. A kiírás szerint legalább 120 percet kell sportolni, mozogni. A leggyakoribb mozgásformák a futás, vívás, foci, kajakozás, lovaglás, akadályverseny és a célba dobás. Nálunk Diósjenőn, az iskolai diáksport-napon logikai- és ügyességi feladatok, például a környék turistajelzéseinek felismerése, és még számos sportág versenyei zajlottak. A táborhelyhez érkezve láthattuk a finom ebéd elkészítését is, és amíg vártuk a többi osztályt, mi fogócska-bújócskát játszottunk. Miután megérkeztek, ők is bekapcsolódtak. Együtt fogyasztottuk el az ebédet, és nem győztünk csodálkozni, hogy a kísérő anyukák, segítők hogyan tudtak nekünk ilyen finom ebédet készíteni.

A feladatok közül én egyikben sem változtattam volna semmit, és a többi osztály elmondása szerint is eddig ez volt az egyik legjobb ilyen esemény.

Köszönjük szépen a szervezőknek, a segítőknek és mindenkinek, aki kivette a részét az iskolai Európai Diáksport Nap eredményes lebonyolításából.
Csilling Sára és Stul Adrienn, 7. osztáy
Az akadályverenyről készült képeket itt lehet megtekinteni. Köszönjük Enikő néninek a képeket!