Katonaság

Jövőre lesz 40 éve, hogy bevonultam katonának. Erről jutott eszembe, hogy katonákat kellene hívni a pályaorientációs napunkra előadást tartani, hiszen a Magyar Honvédség jó karrierlehetőséget kínál.

Felvettem a kapcsolatot a Nógrád Megyei Hadkiegészítő és Toborzó Irodával. Nagyon készségesek voltak. Megígérték, hogy eljönnek.

A megbeszélt időpontban egy főtörzsőrmester és egy szakaszvezető jelent meg, akiket 14 tanuló várt nagy izgalommal.

A foglalkozás kezdetén ajándékokat osztottak (tájékoztató füzet, emblémás léggömb, kulcstartó, fényvisszaverő karpánt, elemlámpa,), melyeket a gyerekek nagy örömmel fogadtak.

Ezután a magukkal hozott fegyvereket és eszközöket mutatták be: az AMD 65 gépkarabélyt, a Dragunov mesterlövész puskát, géppuskát, acélsisakot, golyóálló mellényt. A tanulók a fegyvereket kézbe vehették, működésüket természetesen lőszer nélkül tanulmányozhatták. A védőeszközöket többen magukra öltötték, és abban készült róluk fotó.

Közben a katonai karrier iránt érdeklődőknek elmondták, hogy milyen fizikai, pszichikai, egészségi követelményeknek kell megfelelnie annak, aki hivatásos, vagy szerződéses katona szeretne lenni. A pálya nyitott a lányok előtt is. Ezt bizonyítja, hogy egyik vendégünk egy fiatal hölgy volt.

A foglalkozás végén ajándékkal köszönték meg a gyerekek, hogy jól érezhették magukat az érdekes előadáson, bemutatón.

Paulínyi János

A képeket itt lehet megtekinteni.