Gyárlátogatás a KNAUS-TABBERT Kft-nál

A pályaorientációs nap keretében volt szerencsénk ellátogatni a Nagyorosziban található hatalmas területen fekvő, több mint 1300 embert foglalkoztató Knaus lakókocsigyártó céghez.

Az értékesítési vezetőjüket küldték, hogy vezessen minket körbe. Jelentős múlttal rendelkező, tapasztalt kolléga a cégben, aki kiterjedt tudásával, a legapróbb részletekre is tudott nekünk válaszolni. Nagy örömünkre szolgált, hogy végigvezetett minket a gyártás legelejétől a préselésen keresztül, az asztalos műhelyen át, a gyártósoron, a tanműhelyekbe, majd a varrodába is. Így a munka széles spektrumát nézhettük végig a diákokkal, akik így sokkal pontosabb képet kaptak arról, hogy a majdani munkaerőpiacra kikerülve, milyen posztok, beosztások, munkakörök közül választhatnak, ha ehhez a céghez jönnének dolgozni. Nagy múltú a cég. Számos tapasztalatot gyűjtöttek azzal kapcsolatban is, hogy mi történik egy alkalmazottal, aki odakerül, hogyan tudják elhelyezni, milyen lehetőségek vannak a cégen belül, hogyha az a munkakör nem felel meg valami miatt az adott személynek, amibe belekezdett, milyen átjárási lehetőségek vannak az egyes részlegek között. A munkakörülmények mindenképpen említésre méltóak, ugyanis nemcsak az tűnt fel a gyárat végigjárva, hogy nem találkozunk piszkos ruhájú emberrel, ami elsőként a gyár szóról eszünkbe jutna, hanem az is hogy miért van az, hogy itt mindenki kiegyensúlyozott és nyugodt. Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy a munkafolyamatok jó részét CNC és egyéb nagy gépek, robottechnológiával rendelkező gépek végzik. Sokszor a dolgozónak a beigazítás, a pontosság, precizitás, illetve a számítógép programkódjának elindítása a feladata. Tehát rettenetesen kemény, durván megterhelő fizikai munka nincsen. A másik, hogy ezek a korszerű gépek, úgy vannak elhelyezve, tervezve, hogy a gyártás során keletkező szemét, fölösleges anyagok nem kerülnek a levegőbe, mert elvezetik őket. Valamint idetartozik még, hogy rendkívüli odafigyeléssel van megcsinálva, a levegőztető rendszer. Nemcsak levegőt fújnak be, hanem párásítás is történik a levegővel. A lámpák távol a magasban vannak elhelyezve, szándékosan, hogy legkevésbé zavarják a szemet. Tágas a tér, illetve a „Lean” elvet követve a cél az, hogy minél kevesebb anyagmozgatással kerüljenek az alapanyagok a gyártásba. Ide említhető még az, hogy munkautasítások készülnek az egyes gyártási folyamatokhoz, amelyeket folyamatosan fejlesztenek, javítanak erre létrehozott csapatok, fordítók. A német precizitás tehát több fronton is megjelenik. Folyamatosan látogatói a gyárnak a Jandelsbrunn-i gyárból érkező kollégák, vezetők, akik szintén a tudásátadás, oktatás, minőségjavítás feladatait látják el. Nagyon jók tehát a munkakörülmények: kellemes a környezet, jó az oktatás, így perspektívát láthatott több diák is az idelátogatás során.

A végén a megkérdezettek több mint fele el is tudná képzelni magát, hogy itt dolgozzon a jövőben. Arra is módot szándékoznak találni, hogy a következő évtől táborokat indítsanak a környező iskolák diákjai számára, amely amellett, hogy a tanműhelyeknek köszönhetően remek ötletnek bizonyul, még segítheti is azt, hogy az itt élő emberek, diákok megismerhessék ezt a lehetőséget, tudjanak róla, hogy Nógrád megye szívében milyen színvonalas munkalehetőségek, munkakörülmények várnak rájuk.

Hámori-Sipos Csilla Anna kísérő tanárnő

Ezúton köszönjük Hámori Andrásnak (iskolánk volt tanárának) az ötletét és közbenjárását, hogy ellátogathattunk a lakókocsigyárba, és köszönjük Hauszmann Gábor úrnak a szervezését és bemutatóját!

A gyárban készült képeket itt lehet megtekinteni.