Az iskola diákjainak már hagyományosan biztosított lehetőség az asztalos mesterségbe való betekintés.
Kis csapatunkkal csepergő esőben indultunk, de a helyszínen meleggel, szeretettel fogadtak minket. A műhelyben igazi munkaterület, kész és félkész termékek kavalkádja, eszközök széles változatossága tárult elénk. Az izgatott diákok rögtön munkába kezdhettek, ki-ki bátorsága alapján szögelt, fűrészelt, vagy éppen csak szemlélődött. A segítőkész mester sorra vette elő a többi szerszámot, és néhány bemutató mozdulat után átengedte a terepet a kíváncsi diákságnak. Volt, aki azért jött, mert már otthon is dolgozott ilyesmit, volt, aki azért , mert a testvére ezt tanulja, és akadt, akinek teljesen ismeretlen volt ez a munkaterület. Távozáskor az udvaron álló gyalugépet is megnézhették, hallhatták munka közben a gyerekek, ami komoly meglepetést okozott nekik.
Az iskolába visszatérve plakátot készítettünk az élményekről, tapasztaltakról.
Köszönjük szépen Kis István bácsinak a szíves fogadtatást és a bemutatót!
Greman Andrea tanárnő