A mozi különös élményt nyújt az embernek. A vizuális hatások, a zene, a cselekményszál, külön-külön is érzelmeket válthatnak ki belőlünk. Együttesen pedig még felerősödik a hatás. A filmek remek eszközök, hogy érzelmeket váltsanak ki belőlünk, szinte bármit: boldogságot, utálatot, szomorúságot. Sokunkkal előfordult már az is, hogy egy izgalmas cselekmény alatt, vagy egy varázslatos világot bemutató film során azt éreztük, mintha mi is ott lennénk a filmben, és amikor kijövünk a moziból, szinte újra alkalmazkodnunk kell a mindennapi életünkhöz.

Így történt velünk, az első osztályosokkal is, amikor megtekintettük a budapesti Westend moziban az Áradás című filmet. A nemzetközileg elismert, több díjat elnyert produkció nagy sikert aratott kis tanulóink körében is. A film főhőse egy fekete cica, aki jól elboldogul egyedül a világban, addig, míg el nem önti otthonát a szökőár és a túlélés reményében a lehetetlennek tűnő helyzeteken is úrrá lesz. Társakra lel küzdelmes útja során, egy kapibara, egy lemúr, egy labrador és egy kígyászkeselyű szegődik hozzá, akik a barátai lesznek. Érdekessége a filmnek, hogy ember szereplők nem léteznek és nem szólnak egymáshoz az állatok, de a nonverbális kommunikációjuk segítségével mindent értünk. Cselekedeteikkel megtanítanak arra, hogy együtt, összefogva minden nehézséget legyőzhetünk, és ne essen nehezünkre segíteni rászoruló barátainkon.
A legfontosabb, hogy kis nebulóinknak is átjött a film üzenete, szavak nélkül is megértették a lényeget, a barátság fontosságát. Fáradtan, de szép élményekkel tértünk haza.
Ezúton köszönjük a szülők támogatását, segítségét a kirándulás megvalósításában.
Boros Szilárdné osztályfőnök