Négy gyönyörű nap Erdélyben

Több mint 25 éve, amikor először Erdélyben jártam, megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy milyen nagyszerű dolog lenne ezt a rengeteg csodát tanítványainknak is megmutatni. Nos, 2020-ban, a Bethlen Gábor Alapítvány „Határtalanul” című pályázatán sikeresen szerepeltünk, így lehetőségünk nyílott arra, hogy részt vegyünk egy 4 napos erdélyi kiránduláson.

A járványhelyzet miatt azonban ez idáig nem valósulhatott meg az utazás. Most tavasszal viszont feloldották a korlátozásokat, így elhárult minden akadály, teljesíthettük a tervezett programot. Igaz, közben a hatodikosokból nyolcadikosok lettek, de talán így még nagyobb tudással, élettapasztalattal felvértezve indultunk útnak.

Az első napon a Király-hágón átkelve Kolozsvár volt az úti cél. Itt a Farkas utcai templomot, a Szt. Mihály templomot, Mátyás király szobrát, majd a szülőházát tekintettük meg. Ezután a Házsongárdi temetőben felkerestük iskolánk névadójának, Szentgyörgyi Istvánnak a sírját, ahol elhelyeztük az itthonról magunkkal vitt koszorúnkat. Innen Tordára utaztunk tovább, ahol a sóbánya mélyére leereszkedve szemlélhettük meg a só jótékony, gyógyító hatását.

Az utunkat a szálláshelyre, Székelyszentlélekre folytattuk tovább, ám útközben alig néhány lépésre az országúttól egy hatalmas medvét is megpillanthattunk.

A második napon Szovátára vitt az utunk, majd Parajdon a sóbányába, utána pedig a só-szorosban ismerkedtünk a só sokoldalú felhasználásával. Ezek után Korondon nézhettünk meg egy bemutatót arról, hogy a kibányászott só milyen folyamatokon keresztül kerül feldolgozásra. A napi programot Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál zártuk.

A harmadik napon a Székelyudvarhely – Békás –szoros – Gyilkos tó – Csíkszereda – Szelykefürdő útvonalon haladtunk végig, gyönyörködhetünk a szebbnél szebb természeti csodákban, a lenyűgöző panorámában, és elzarándokoltunk Orbán Balázs sírjához, ahová 16 gyönyörű székely kapun áthaladva lehetett eljutni.

Az utolsó napon Fehéregyházára, a Petőfi-emlékhelyre vezetett először az utunk, majd Segesvár városát, nevezetességeit kerestük fel. Innen indultunk haza, ahová több mint 700 km-es út vezetett.

Utunk során rengeteg ismeretet, tapasztalatot szereztünk. Úgy gondolom, hogy mind ezek tovább gyarapították diákjaink tudását, nemesítették lelküket.

Ezúton is szeretném megköszönni az túravezetőnk magas színvonalú munkáját, valamint a buszvezetőnk profi, gyermekbarát tevékenységét!

Köszönöm továbbá Böröcz Léda tanárnő segítségét, támogatását!

Józsa Csaba 8. osztályos osztályfőnök

A kirándulás képeit itt lehet megtekinteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük