Nógrád megyei általános iskolai rajzverseny

Az ismert körülmények miatt a két éve halogatott megyei rajzverseny idén újra megrendezésre került. A gyerekek és tanáraik is várták már a lehetőséget a megmérettetésre, illetve a személyes találkozásokra.

A verseny két fordulós volt. Az első forduló beadásos, itt „Az én játszóterem” témára kellet a gyerekeknek valamilyen alkotást készíteniük, A/3 méretben, szabadon választott technikával. A megkötés annyi volt, hogyha a beadásra készített munka színes technikával készül, akkor a verseny helyszínén a tanulóknak fekete-fehérben kellett dolgozniuk. Egy iskola korcsoportonként 3-3 alkotással nevezhetett. A mi iskolánkból két diákunk pályázott a 7.-8.-os korcsoportban. A második fordulóra Mészáros Dorina, 8. osztályos tanulónk jutott be.

Idény a szécsényi Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium vállalta a megyei döntőn a házigazda szerepét. A verseny március 29-én, egy új iskola falai közt került megrendezésre. Külön teremben kaptak helyet az 5.-6. és a 7.-8.-os korcsoport tanulói. A gyerekeknek két óra állt rendelkezésükre munkájuk elkészítésére.

A verseny nagyon jó hangulatban telt. Amíg a gyerekek rajzoltak, addig tanáraik egy rövid továbbképzésen, beszélgetésen vettek részt.

Még aznap sor került a munkák zsűrizésére, és az eredményhirdetésre. Jó színvonalú tanulmányrajzok készültek. Az otthon készült munkákból, egy rögtönzött kiállítás raktak fel a szervezők, amelyek továbbutaztak Salgótarjánba, ott a Pedagógiai napokon lesznek kiállítva.  Mészáros Dorina a helyszínen egy tusfestményt készített, és az első fordulón beadott munkája különdíjban részesült. Minden tanuló kapott egy emléklapot és egy kis plakettet a szervezőktől.

Mindketten új tapasztalatokkal gazdagodva, jó emlékekkel tértünk haza a rajzversenyről.

Diósjenő, 2022. április 3.                                                

Kalocsai Enikő szaktanár

A versenyen készült képeket itt lehet megtekinteni.

Gratulálunk Dorinának! Köszönjük Enikő néni felkészítő munkáját!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük