Ötödik alkalommal került megrendezésre a Cogito Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Salgótarján), és a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola (Salgótarján) szervezésében a Nógrád Megyei Festészeti Verseny az általános iskolák felső tagozatos és az alapfokú művészeti iskolák megegyező korú tanulói számára. A verseny célja: a festői gondolkozásmódok erősítése, a színek tudatos használatának fejlesztése, a festés szabadságának, kifejező-erejének előtérbe helyezése.

Idén a festői környezetben elterülő Kazár Rendezvényudvara adott otthont a versenynek, amely eddig minden évben a megye más és más településén volt.
Iskolánk tanulóival negyedszer vettünk részt ezen a rendezvényen. Három ötödikes és egy nyolcadikos diákunk pályázott az első forduló kiírása szerinti organikus csendélettel. A második fordulóra Dukai Bernadett nyolcadik, és Rácz Boglárka ötödik osztályos tanulónk jutott be.
Kazáron 10 órától volt a regisztráció, ahol a szervezők az alkotómunkához megfelelő körülményeket biztosítottak, valamint minden anyagot és eszközt a gyerekek rendelkezésére bocsátottak. Mindenki szabadon választotta meg a helyet, ahonnan az eléje táruló látványt megjeleníthette akvarellel, vagy temperával. Sok lehetőség állt rendelkezésre a helyszín kiválasztásához. A diósjenői lányok akvarellel dolgoztak. Két és fél óra állt rendelkezésükre a munkák elkészítésére.
Közben a helyiek laskát készítettek a társaságnak, amivel a munka végén megvendégeltek minket.
A helyszínen három tagú zsűri értékelte az elkészült munkákat. A zsűri tagjai Földi Péter Kossuth- díjas, a Nemzet Művésze festőművész, Keléné Szabó Ágnes a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium vizuális kultúra tanára, Nógrád vármegyei szakreferens és Dr. Shah Gabriella a Dornyay Béla Múzeum igazgatója voltak.
A versenyen nagyon színvonalas munkák születtek. A 14 órakor kezdődő eredményhirdetés előtt Földi Gergely a Váczi Gyula AMI igazgatóhelyettese beszámolt arról, hogy 120 pályázóból választották ki a Kazárra meghívott 40 alkotót. Bár az idén nem voltunk az első három helyezett között, de úgy gondolom, szép eredmény, hogy jelen lehettünk a második fordulóban. Minden jelenlévő kapott egy kis emléktárgyat, amelyen a „Jól festek!” felirat szerepel.
Nagyon szép napot töltöttünk Kazáron, és örömmel tölt el, hogy a mi tanulóink találkozhattak más iskolák tehetséges gyerekeivel, valamint tanáraikkal is.
Kalocsai Enikő