Szentgyörgyisek díjai a Gyermektárlaton

A Hibó Tamás Alapfokú Művészeti Iskola és a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében első alkalommal került megrendezésre a Nógrád megyei Gyermektárlat a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban. A kiállításra több mint százhúsz munka érkezett a megye iskoláiból, amelyekből Földi Péter Munkácsy és Kossuth díjas festőművész elnökletével Szécsényben öt tagú szakmai zsűri válogatta ki a kiállításra kerülő alkotásokat, és a díjazásra kerülő munkákat.

 

A kiállításon körülbelül ötven alkotás szerepelt. Iskolánk tanulói is indultak a megmérettetésen, ahol nagyon szépen szerepeltek. Öt diákunk munkája került be a kiállításra, Csomó Zsombor, Mészáros Dorina, Mondom Leila, Németh Larissza és Turóczi Levente festményei és rajzai.

A kiállítás megnyitója és a díjátadó ünnepség 2019. október 11.-én délután került megrendezésre, ahol három tanítványommal mi is ott voltunk. Elsőként Dr Fodor Miklós a múzeum igazgatóhelyettese köszöntötte a jelenlévőket, majd a Váczi Gyula AMI tanulójának furulya szólóját hallgattuk meg. A kiállítást Kele Szabó Ágnes vizuális kultúra szaktanácsadó nyitotta meg. Beszédében kiemelte az alkotó munka fontosságát, és beszélt arról is, hogy a gyerekek már most elkezdhetik építeni a portfóliójukat, hiszen a múzeumi kiállításon szerepelnek munkáik.

A megnyitó beszéd után került sor a díjak kiosztására. Az ötödik-hatodikos korcsoportban iskolánk tanulói, Németh Larissza 3. helyezést ért el, és Mondom Leila nívó díjat kapott.

Nagyon színvonalas, jó hangulatú kiállításnak lehettünk részesei.

A megnyitó után a lányokkal megnéztük a múzeum Mihályfi gyűjteményét és Bobály Attila szobrászművész életmű kiállítását. Bekukkantottunk a múzeum Üveg város című kiállítására, és az idő rövidsége miatt gyors léptekkel végighaladtunk a történeti kiállításon is.

Nagyon tartalmas, gazdag délutánt töltöttünk el a Dornyay Béla Múzeumban.

Diósjenő, 2019. október 14.                                                                                      Kalocsai Enikő

Képek a kiállításról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük