Fél 5, csörög a vekker…ma reggel nem a suliban kezdi ilyen korán a napot 3 diák, hanem a Ludányhalászi Öreg-tavon. Hogy miért? Azért, mert ma ők hárman egy csapatot alkotva az iskolájukat képviselik első alkalommal a Nógrád Megyei Horgász Szövetség által rendezett iskolák közötti sporthorgász versenyen.

Vendéglátóink kitettek magukért: kaptunk etetőanyagot és keverővödröt, csalit, ásványvizet és gyönyörű környezetet.
A kissé hűvös reggeli regisztráció után helysorsolás következett : péntek 13 lévén a 13-as horgászállást sikerült kihúzni. 9 órakor az elhagzott dudaszó mellett a már szép napsütésben indulhatott a halak horogra való csalogatása. Spicc és match bot váltotta egymást, szerelés, etetés, csalizás, pocakba szendvics, muffin és innivaló, „megvan a hal tedd a szákba”, „ott a béka hol a béka”, „vigyázz beakad a horog a liliomba”, „hol vannak a halak? – nem itt van dolguk”….tömény 3 óra kitartó küzdelem.
Csapatunk tagjai jól összedolgoztak: a legidősebb – Dudás Gergely – fogta a legelső halat, a középső – Kiss Lucián – a legtöbbet, a legfiatalabb – Kiss Baltazár – a legnagyobbat; végig biztatták egymást a kitartásra, mivel a halak nemigen kapkodtak a csalira.
Délben újabb dudaszó jelezte a verseny végét, kezdődött a zsákmányok mérlegelése, majd a várvavárt eredményhirdetés. 16 induló csapatból a mieink a 6. helyet zsebelték be, nyereményként pedig 1-1 praktikus svájci bicskát választottak maguknak.
Minden versenyző és segítőik elismerő szavakat és finom ebédet kaptak a vendéglátóktól.
Csapatunk elfáradva, de büszkén indult haza….jővőre folyt.köv!
Köszönjük a lehetőséget a HENOSZ-nak és az Iskolánknak!
Köszönjük a segítséget Szosznya Jánosnak és pólóinkat a Diósjenői Sporthorgász Egyesületnek!
Kiss Rolandné Andi kisérő szülő