Iskolánk tanulóival évek óta részt veszünk Nógrád vármegye felső tagozatosoknak kiírt rajzversenyén, amelynek célja a művészeti nevelés erősítése, bővebb ismeretek szerzése a rajz és vizuális kultúra területéről. A verseny két fordulóból áll. Egy színes és egy fekete-fehér alkotás készítése a feladat. Aki az első fordulóban színes technikát választott, annak a döntőben fekete-fehérben kell dolgoznia, illetve ha fekete-fehérben készült el az első fordulós munkája, akkor a helyszíni alkotást kell színesben létrehoznia.
Az 1. fordulóra pályázatos formában készülnek az alkotások, amelynek idei témája „Az én világom” volt. A tanulóknak ebben a témában kellet elkészíteniük alkotásaikat, amelyeknek fotóit küldtük el a versenyre. Iskolánkból a felsős évfolyamokról öt tanuló pályázott, mind az öten sokat dolgoztak a feladaton, és nagyon szép munkákat készítettek a versenyre. A vármegyei döntőbe két diákunk jutott be, az ötödik osztályból Pálfalvi Szonja Zsófia és a hetedik osztályból Stul Adrien.

A vármegyei döntőre 2025. március 25.-én Szécsényben, a Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban került sor. Mindkét tanulónknak fekete-fehérben kellett alkotniuk, mivel a beadott képeik színesek voltak. A diákok két órát kaptak a helyszíni alkotásra. Az 5-6. évfolyamosok egy verset kaptak, amelyről egy illusztrációt kellet készíteniük. Meghallgatták, illetve kézhez kapták a szöveget, ez alapján bontották ki a témát. A 7-8. évfolyamosok három beállított csendélet közül választhattak, és a beállításról kellet létrehozniuk alkotásukat. Mindenkinek A/3-as méretben kellett dolgoznia. Pálfalvi Szonja grafittal rajzolt, Stul Adrienn szénnel. Mindketten szépen átgondolt kompozíciókat készítettek.
Az eredményhirdetésen minden versenyző kapott egy emléklapot, és egy kis ajándékot a Salgótarjáni POK-tól, illetve a helyi iskolától. Pálfalvi Szonja Kele Szabó Ágnes a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium művésztanára különdíját kapta otthon készült, beadott munkájára.
A megnyitó 12 órakor kezdődött, az eredményhirdetésnek 16 órakor lett vége. Úgy gondolom, sikeresen vettünk részt a tanulmányi versenyen. Fontosnak tartom, hogy évről-évre ott legyünk ezen a megmérettetésen, mivel így diákjaink megismerkedhetnek más hasonló érdeklődésű fiatalokkal és munkáikkal, tágul szemléletük.
Kalocsai Enikő
Köszönjük Enikő néninek az évek óta tartó magas szakmai színvonalat és elhivatottságot!