Mikulás nap az elsőben

A legkisebbekhez is ellátogatott a Mikulás. Nagy volt az izgalom, az öröm! A Mikulás bácsi megsimogatta mindenkinek a fejét, a krampuszok kiosztották a csomagot, a gyerekek átadták a rajzokat és a mézeskalácsokat, majd énekeltek, verset mondtak. A nagy izgalom után folytatódott az ünneplés, hiszen a szülők finomságokkal látták el a gyerekeket. Köszönöm a szülőknek, hogy szebbé tették ezt a napot!

A képeket itt lehet megtekinteni.

Mézeskalács sütés az első osztályban

Mézeskalács sütés az első osztályban

               „Nagy fába vágtam a fejszét, hiszen huszonegy gyerekkel mézeskalács sütésre adtam a fejemet.”

               Nagy izgalommal kezdtünk hozzá az előkészületnek. Öt csapatot alkottunk. A fiúkkal összetoltuk a padokat, a lányokkal lemostuk az asztalokat, addig István bácsi előkészítette a tésztát. Mindegyik csapat megkapta a saját adagját, azt gyúrta, nyújtotta, formával kiszúrta, majd tepsire rakta. Ügyesen dolgoztak, segítették egymást, cserélgették a kiszúrókat.

Bővebben

Tornaórák a medencében

Kormányzati döntés alapján a mindennapos testnevelés részeként bevezették a kötelező úszást az általános iskolák 4. és 6. évfolyamain. Az úszásoktatás feltételeinek biztosításához szeptember 9-én átadták a Révész László Tanuszodát Balassagyarmaton, hogy a kisdiákok legalább alapszintű úszástudást szerezzenek.

Fotó: nool.hu

Szeptember 16-ától iskolánk negyedikes és hatodikos tanulói is részt vettek a kilenc héten át tartó úszásoktatáson. Ennek minden költségét a Balassagyarmati Tankerületi Központ biztosította. A kiváló úszóedzők nemcsak az úszást, de az uszodai viselkedéskultúrát is megtanították gyermekeinknek, s mindezt szeretettel, türelemmel tették. Nagyszerű volt a szervezés, gördülékenyen ment a lebonyolítás és felejthetetlen volt a zárás.

Az utolsó foglalkozáson, a sok játék és verseny után emléklappal és édességgel köszönték meg a gyerekeknek a sikeres részvételt. Az emléklapokat Nagyné Barna Orsolya, a Balassagyarmati Tankerületi Központ igazgatója és Mohácsi László szakmai igazgatóhelyettes adták át.

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a Tankerület Vezetőségének ezért a csodálatos lehetőségért.

Boros Szilárdné és Józsa Csaba osztályfőnökök

Adventi vásár

December 14-15-én adventi vásár lesz a Békástó Panzióban, amin az iskola Szülői Szervezete sütivásárral vesz részt.

Kérjük támogassa az iskolánkat azzal, hogy részt vesz a karácsonyi hangulatú rendezvényen, és vásárol tőlünk süteményt!

Környezetvédelmi foglalkozás a Szentgyörgyi István Általános Iskolában

2019. november 15-én, pénteken délután Szilvácsku Zsolt a Magyar Natúrpark Szövetség alelnöke környezeti foglalkozást (környezet- és vízvédelem) tartott iskolánk felső tagozatos diákjainak. A program keretében (melyhez egy iskolai rajzverseny is kapcsolódik) diákjaink megismerkedtek sok új és érdekes információval, valamint játékos keretek között helyismereti „mini-versenyen” mutathatták be környezet- és helyismereti tudásukat. A verseny után a református templomhoz sétáltunk le, ahol az ott folyó patak és környezetének élővilágáról, élőhelyi összefüggéseiről, valamint a környezet védelméről hallhattunk sok hasznos információt. Ezután egy kis mozgás következett, és többféle ügyességi játékkal zártuk a délutáni programot. A gyerekek láthatóan jól érezték magukat, aktívan vettek részt a foglalkozáson, így élményekkel gazdagodva térhettek haza.

Köszönjük Szilvácsku Zsolt előadását és Berki Péter igazgató úr segítségét, melynek köszönhetően a program megvalósulhatott.

Busai Dávid kísérőtanár 

További képeket itt lehet megtekinteni.

Pályaorientációs nap Diósjenőn

2019. november 12-én pályaorientációs napot tartottunk. A 7-8. osztályosok Balassagyarmatra utaztak, és megnézték a Művelődési házba szervezett pályaválasztási kiállítást. Tanulságos élményekkel gazdagon tértek haza.

A 1-6. osztályosok egy új kezdeményezésen vettek részt: meglátogatták a falu néhány szakmájának képviselőjét, és megismerték az adott hivatást. Az iskolába visszatérve egy plakátot készítettek az adott szakmáról.

A gyerekek érdeklődési körüknek megfelelően 9 szakma megismerése közül választhattak, melyek a következők voltak:

A szövegre kattintva (vagy a „Galéria” menüpontban) elérhetőek a köszönetnyilvánítások és a képek.

Ezúton is köszönjük a szíves vendéglátásokat és bemutatókat!

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnénk a Szentgyörgyi István Általános Iskola minden tanulója és dolgozója nevében köszönetet mondani az iskola épülete körül végzett tereprendezési és fakivágási munkálatokért Székely József polgármester úrnak, Csabuda Tibornak, Klucsik Istvánnak és a közmunkaprogramban résztvevő dolgozóknak! Bízunk benne, hogy a továbbiakban is tudunk együtt munkálkodni, hogy az iskolánk – és ezáltal a falunk is – még szebb és rendezettebb legyen!