A virtuális kiállítás ezen a linken található.
Köszönjük Paulínyi Zoltánnak a csodaszép körpanorámás kiállítást!
Díjátadó helyett
Iskolánk névadója, Szentgyörgyi István (Diósjenő, 1842. február 20.- Kolozsvár, 1931. október 19.) születésének 180. évfordulóját ünnepeltük az idén. Hagyományainkhoz híven ismét kiírásra került rajzpályázatunk, amelyre Nógrád megye 13 iskolájából több mint 150 – köztük sok kiemelkedően jó – alkotás érkezett.
Tovább folytattuk az utóbbi években elindított „Színház az egész világ” mottójú programunkat, amelynek idei alcíme „Álom és valóság” volt. Szerettük volna, ha a gyerekek elgondolkodnak álmaikon, hogy mi mindenre vágynak, mi az, amit szeretnének megvalósítani az életben.
A pályázók vágyaikat, terveiket, az eljövendő életükkel kapcsolatos elképzeléseiket mutatták meg színes, változatos formában. Sokan mesébe illő álmokat jelenítettek meg, mások merész, nagyratörő terveket tártak elénk alkotásaikon. Többen leendő foglalkozásukat, munkájukat vagy épp a vágyott tárgyakat mutatták be. Találkoztunk a képeken űrhajóssal, fodrásszal, informatikussal, leendő gazdákkal-gazdaságokkal és egyéb elképzelésekkel. Voltak közöttük olyanok is, akiknek munkái a természet szeretetét, a természet, a Föld egészségének megőrzését választották témául.
Sok munka a február 7-i határidőt követően, a 8-án este megtartott zsűri értékelése után érkezett, így ezek az alkotások – sajnálatos módon – már nem részesülhettek díjazásban, viszont az iskolánk galériájában szinte minden beérkezett alkotást kiállítottunk.
A háromtagú zsűri: Németh Árpád festőművész, Szabó Noémi szobrászművész és Kalocsai Enikő festőművész voltak.
Gratulálunk a résztvevőknek és a díjazottaknak!
Diósjenő, 2022. február 18.
Németh Árpád festőművész, a zsűri elnöke
A kiállítás anyagát feldolgozta, a tárlatot rendezte Kalocsai Enikő, a Szentgyörgyi István Általános Iskola vizuális kultúra tanára.
A rajzpályázat díjazását Diósjenő Község Önkormányzata támogatta, amit ezúton is köszönünk!
A szűk körű díjátadó ünnepség képeit itt lehet megtekinteni.