Iskolánk névadója, Szentgyörgyi István 1842. februárjának 20. napján Diósjenőn jött világra. Születésnapja alkalmából idén is, mint minden évben, megrendezésre került két napos eseménysorozatunk.
Csürtörtökön (február 23.) diákjainkra két meglepetés is várt. Tízórai szünetben nem a szokásos étkezésben részesülhettünk. A sütnitudó diósjenői asszonyok hajnalban összegyűltek kis konyhánkban, hogy megkínálhassák diákjainkat híres-neves fánkjaikkal. Elképesztően finom fánkokat készítettek számunkra, amit ezúton is köszönünk. A második meglepetés a harmadik óra után, az aulában, a színpadon várt mindenkire. Egy igazi bűvésszel ismerkedhettek meg tanulóink. Volt zászlókészítés, színváltoztatás, kártyapakli kicsinyítés, dolgok egymáshoz ragasztása, s mindezt kéz nélkül, kézügyességgel. Diákjaink tátott szájjal figyeltek, s közben nagyokat nevettek. Mindenki nevében szólok, mikor azt mondom: nagyon élveztük bűvészünk műsorát. S a színpadra hívott diákjaink plusz eszenciát adtak egy-egy mutatványnak. Mindez a meglepetés nem jöhetett volna létre Diósjenő Község Önkormányzatának támogatása nélkül, amit itt is szeretnénk megköszönni, mert igazán hálásak vagyunk.
Iskolánk Szentgyörgyi Napok alkalmából rajzpályázatot hirdetett Kalocsai Enikő tanárnő szervezésében. Az idei rajzpályázatunk „Az én otthonom” címet kapta. Szerettük volna felhívni a fiatalok figyelmét lakóhelyük szépségeire, nevezetességeire, természeti értékeikre, helyi
hagyományaikra, szokásaikra és az ott élő emberekre. A pályázatra idén nyolc iskolából több mint száz pályázó alkotása érkezett be hozzánk. Rajzaikon többféle felfogásban jelennek meg ezek az értékek, a környezetük. Többen különböző épületeket, mutattak be, mások inkább a természet felé fordultak, de voltak olyanok is, akik a szobájukba, otthoni elfoglaltságaikba adtak egy kis betekintést. A beérkezett, válogatott munkákból Iskolagalériánkban egy életteli, színes, izgalmas, színvonalas kiállítást rendeztünk. A Vándordíjat idén a Romhányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola vihette haza.
Csütörtökön délután két órakkor a kiállítást megnyitotta Nagyné Barna Orsolya a Balassagyarmati Tankerület igazgató asszonya. Berki Péter igazgató úr megidézte Szentgyörgyi István Diósjenőhöz való kötődését „Emlékeim” című irományán keresztül. Haffner Virág az otthon témakörben szavalta el számunkra Babits Mihály versét. Ezek után a rajzpályázat nyertesei között, minden korcsoportban, kiosztásra kerültek a díjak. Végül a kiállítás megnyitásának zárásaként iskolai drámacsoportunk előadásában megnézhettünk egy pár perces jelenetet. A rajzpályázat tematikájához kötődve, szerettük volna emlékeztetni színjátszósainkat is, hogy vadregényes helyen, gyönyörű kultúrájú vidéken, Palócországban születtünk, ez az otthonunk. Ezt megidézendő, Szentgyörgyi István kortársának, Mikszáth Kálmánnak a Jó palócok című novellás kötetéből A kiscsizmák című történetet hívtuk segítségül.
Eseménysorozatunk második napján, pénteken (február 24.) a sporté volt a főszerep. Focicsapataink a környező iskolák csapataival csaphattak össze. Két korosztályra bontva focizhattak gyermekeink. Korosztályonként 4-4 csapat versengett egymással. A meccseket Józsa Csaba testnevelő tanárunk szervezte és“fújta”. A diákok lelkiismeretesen játszottak, mindent megtettek a céljaik elérése érdekében. Azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondom: sportszerű, kifinomult játékoknak lehettünk szemtanúi.
Összességében nagyon jól érezték magukat nebulóink és versenyzőink is egyaránt. Élveztük ezt a két közösen eltöltött napot. Az ehhez hasonló programok tudják csak igazán összekovácsolni a diákokat és pedagógusokat egyaránt.
Kovács Fruzsina tanárnő
A programokon készült képeket itt lehet megtekinteni.
Köszönjük Kalocsai Enikőnek a fényképezést!