Szentgyörgyisek akadályversenye

Szeptember 24-én, az Európai Diáksport Napja alkalmából, a szülőkkel együtt, egy fantasztikus akadályversenyt rendeztünk tanulóinknak.

Az ötlet már hónapokkal ezelőtt megszületett néhány szülő fejében, csak a lebonyolítás részleteit kellett megbeszélnünk a rendezvény előtt. Már az előzetes megbeszélésen örömmel láttam a lelkes kis csapatot, ahogyan pontról-pontra, minden részletre ügyelve kidolgozták az egyes állomások feladatait, számba vették a hozzájuk tartozó embereket, eszközöket, figyelembe véve a gyerekek képességeit, igényeit. A szülők részéről rengeteg munka előzte meg ezt a napot, minden tökéletesen ki volt dolgozva.

Előzetes feladatként megkaptuk, hogy válasszunk csapatnevet, és minden csapat alkosson egy csapatindulót és egy csatakiáltást, amit az állomásokon el kell mondani. Már csak azért izgultunk, hogy az időjárás kegyes legyen hozzánk.

Elérkezett a várva-várt nap, az időjárás is nekünk kedvezett. Az iskolában már kora reggel sürgölődő szülőkkel találkoztunk, akik tele kosarakkal hozták a konyháról a gyerekek napi élelmiszer adagját és osztották. Minden osztályban meghallgatták a csapatindulót és csatakiáltást, számba vették a létszámot. Az udvaron még elmondtak néhány információt az útvonalról, figyelmeztettek az esetleges baleset veszélyeire. Felkérték a helyi polgárőr egyesületet, hogy biztosítsák tanulóinknak a gond nélküli haladást.

Először a felsősök indultak némi időeltolódással, majd mi alsósok következtünk. Az első állomáson Józsa Csaba tanár úrnál gránátdobás volt a feladat, aki beletalált a célba, pontot kapott. A második állomáson Vaszily Zoltán apukánál lajhár mászásban kellett megtenni a két fa közötti szakaszt. A következő állomáson Csabuda Tibor apuka azokat jutalmazta ponttal, akik a célpontba találtak az íjvesszőikkel. A negyedik állomáson Kiss Rolandné anyuka találós kérdésekkel bombázta a gyerekeket. Az utolsó állomáson Kiss Ibolya, Szabó Tünde és Vaszilyné Anita anyukák kincset kerestettek a nebulókkal. Minden feladat érdekes és izgalmas volt, az állomásvezetők megértőek és humorosak voltak. Závoz-tetőn néhány pedagógus zsíroskenyérrel és ásványvízzel várt minket. Egy kis pihenő után sor került az eredményhirdetésre. A harmadik helyen a felső tagozatos „Ébredő győztesek” csapat végzett, a második helyet a másodikos „Párducok” nyerték, a legügyesebbek pedig a legkisebbek voltak, a dobogó legfelső fokára az elsős „Vuk” csapat lépett. Értékes ajándékok kerültek átadásra gyereknek és pedagógusnak egyaránt. A dobogós csapatok iránytűkkel, lépésszámlálókkal és hátizsákokkal gazdagodtak, az elsők még tortát is kaptak. Minden résztvevő gyermeket csokoládéval jutalmaztak.

Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet kollégáim és a magam nevében:

  • A lelkes szülői csapatnak az ötletért, a szervezésért és lebonyolításért.
  • Az SZMK tagjainak az anyagi támogatásért.
  • A Polgárőröknek a biztosításért, az önkéntes tűzoltóknak az érdekes programért.
  • Az iskolai konyha dolgozóinak az élelem csomagolásáért.
  • Az Önkormányzat dolgozóinak az oklevelek nyomtatásáért és keretezéséért.
  • Kiss Ibolyának a felajánlott tortáért.
  • Végül, de nem utolsósorban Igazgató úrnak és minden pedagógus kollégámnak a közös ötletelésért,  és a program megvalósulásának támogatásáért.

A nevelés és oktatás folyamatában kiemelkedő szerepe van a pedagógus-szülő-tanuló kapcsolatrendszernek, a kölcsönös bizalomra épülő együttműködésnek. Ennek a legjobb példáját sikerült most létrehoznunk. Ha visszaemlékezem az elmúlt évekre, talán jó néhány évtizeddel ezelőtt valósult meg hasonló akadályverseny a szülők segítségével. Szeretnénk, ha ezentúl ez az akadályverseny és ez az összefogás hagyományként élne köztünk.

Boros Szilárdné tanító

Az akadályverseny képeit itt lehet megtekinteni. Köszönjük Kalocsai Enikőnek a képeket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük