Tópart

A Jenői-tó partján, Diósjenő egyik legszemetgyönyörködtetőbb részén, a Tóparton jártunk az alsó és a felső tagozatból egyaránt, a horgászat, halőr, vendéglátás és kereskedelem szakmák iránt érdeklődő diákokkal a Szentgyörgyi István Általános Iskolából. R. Attila a tóparton található vendéglátóegység tulajdonosa és a Jenői-tó halászati őre látott minket szívesen, élettörténetét, tapasztalatait megosztotta velünk.

Már közeledve a tóhoz, elfogja az embert a nyugalom, a tiszta levegő és a tavat körülvevő nyaralóházak hangulata azonnal magával ragad minket. A legcsodálatosabb a dologban az, hogy ez az itteni gyerekek számára bármikor elérhető, itt élik mindennapjaikat, erre bicikliznek, itt találkoznak a barátokkal, ismerősökkel. Amikor lekanyarodunk az úti cél felé vezető utcába, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy ez a hely különleges, a tó önmagában is lenyűgöző természeti szépség, a háttérből a vízbe tükröződő Börzsöny látványáról nem is beszélve. R. Attila nagy szeretettel fogad minket, már átrendezte nekünk a kerthelységet, hogy tudjunk beszélgetni. Elmeséli fiatalkorát, hogy Budapesten élt, amikor először a hentes szakmát sajátította el, amiben előre lépegetett, de mégsem elégedett meg vele. Később átértékelte a tanulás fontosságát és úgy alakította életét, hogy más szakmákban is, más kihívásokban is kipróbálhassa magát. Így jött az is, hogy vendéglátóegység üzemeltetésére is képesítést szerzett, majd a halászati őr, halőr szakmához is elvégezte a szükséges képzést. Mára az élet több frontján megállja a helyét, családapa, biztonsági őrök, takarítók dolgoznak a keze alatt, vendéglátóegységet üzemeltet, halászati őr egy személyben. Ehhez rengeteg időt kell munkával tölteni és sok kitartással kell rendelkezni, hogy ennyi fronton tudjon az ember teljesíteni. Mégis azt hangsúlyozta a gyerekeknek, hogy megéri a fáradtság, hogy az ember azzal foglalkozhasson, amit szeret, ami érdekli, ott élhessen, dolgozhasson, ahol szeretne. A hangsúly a gyerekek érdeklődésének megfelelően a halászati őr, halőr szakmán volt, ehhez kapcsolódóan kapott rengeteg kérdést R. Attila. Megtudhattuk, mennyire fontos feladat a tó ökoszisztémájának a fenntartása, hogy mi mindent kell elvégezni, akár télen is, fagyban, hóban. Beszélt nekünk R. Attila arról is, honnan hoznak halakat, amikor telepítik a tóba, itt tisztázták az egyik diákkal azt is, hogy melyek az invazív halak, melyek az őshonos halak. A növényzet kezelésének lehetőségeiről, nehézségeiről is szó esett, arról is, hogy melyik terület kinek a fennhatósága alatt áll, ki tartja rendben. A halfajok elhangzottak, melyek élnek a Jenei tóban, a horgászokról volt szó, bevételekről, fizetésekről, az egésznek a gazdasági hátteréről, lehetőségeiről. A vendéglátóegységről is szó esett természetesen, hogyan érdemes működtetni, együtt vagy külön milyen célokat lehet elérni, mivel lehet számolni, nehézségekkel is, mely évszakokban mit tud a hely biztosítani, mit milyen áron lehet megtenni! Összességében le sem lehet írni mindazt a sok hasznos információt, új tudást, amire a gyerekek Attilának köszönhetően szert tettek, amiért az iskola nevében is beszélhetek, mindannyian hálásak lehetünk. Nagyon reméljük, hogy egy olyan együttműködést kezdtünk el, amelyre még lesz lehetőségünk akár minden tanévben a Pályaorientációs nap alkalmából, mert azoknak a gyerekeknek is ez egy jó tapasztalat és tudásszerzési lehetőség lenne, akik még az iskolából nem jártak itt.

Hámori-Sipos Csilla

A képeket itt lehet megtekinteni.