2022. április 27-én a 7-8. osztályos tanulóink rendhagyó kémia órán vettek részt. Az előadást Dóbéné Cserjés Edit, a Budapesti Műszaki SzC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum kémiatanára tartotta nekünk.
A nagyszerűen felkészült tanárnő látványos kísérleteket mutatott be a tűzzel és az oxidációval kapcsolatban. Nem titkolt célja az volt, hogy a tanulók érdeklődését felkeltse a kémia és a vegyészet iránt. Edit néni elmondta, hogy gyermekkorában olyan életreszóló hatással volt rá egy ilyen kisérleti bemutató, hogy végül vegyész és kémiatanár lett. Ezt az élményt szeretné – pályaorientáció céljából – átadni a mostani generációnak. A látványos kísérleteket a gyerekek szájtátva vagy éppen felkiáltva szemlélték, melyek közül a hatalmas lángcsóvák és a rakétának használt kólásüveg tetszett a gyerekeknek a legjobban.
Hálásan köszönjük Edit néninek, hogy eljött hozzánk, és bemutatta nekünk, hogy a kémia milyen izgalmas is lehet!
A Kémiai Mobillabor eseményt A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány támogatta.
A rendhagyó kémiaóráról készült képeket itt lehet megtekinteni.