Pályaorientációs nap Diósjenőn

2019. november 12-én pályaorientációs napot tartottunk. A 7-8. osztályosok Balassagyarmatra utaztak, és megnézték a Művelődési házba szervezett pályaválasztási kiállítást. Tanulságos élményekkel gazdagon tértek haza.

A 1-6. osztályosok egy új kezdeményezésen vettek részt: meglátogatták a falu néhány szakmájának képviselőjét, és megismerték az adott hivatást. Az iskolába visszatérve egy plakátot készítettek az adott szakmáról.

A gyerekek érdeklődési körüknek megfelelően 9 szakma megismerése közül választhattak, melyek a következők voltak:

A szövegre kattintva (vagy a “Galéria” menüpontban) elérhetőek a köszönetnyilvánítások és a képek.

Ezúton is köszönjük a szíves vendéglátásokat és bemutatókat!

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnénk a Szentgyörgyi István Általános Iskola minden tanulója és dolgozója nevében köszönetet mondani az iskola épülete körül végzett tereprendezési és fakivágási munkálatokért Székely József polgármester úrnak, Csabuda Tibornak, Klucsik Istvánnak és a közmunkaprogramban résztvevő dolgozóknak! Bízunk benne, hogy a továbbiakban is tudunk együtt munkálkodni, hogy az iskolánk – és ezáltal a falunk is – még szebb és rendezettebb legyen!

Szentgyörgyisek díjai a Gyermektárlaton

A Hibó Tamás Alapfokú Művészeti Iskola és a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében első alkalommal került megrendezésre a Nógrád megyei Gyermektárlat a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban. A kiállításra több mint százhúsz munka érkezett a megye iskoláiból, amelyekből Földi Péter Munkácsy és Kossuth díjas festőművész elnökletével Szécsényben öt tagú szakmai zsűri válogatta ki a kiállításra kerülő alkotásokat, és a díjazásra kerülő munkákat.

 

Bővebben

Az őszi papírgyűjtés elmarad

Sajnálattal tájékoztatjuk a kedves olvasókat, hogy az alacsony felvásárlási árak és a magas útiköltség miatt az őszi papírgyűjtés elmarad.

Tavasszal viszont várhatóan lesz papírgyűjtés.

Értesítés

Diósjenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2019. évi önkormányzati iskolakezdési támogatásról hozott 7/2019. (IX.01.) rendelete alapján benyújtott, és elfogadott támogatások kifizetését 2019. szeptember 23-án az általános iskolai tanulók és az óvodások részére megkezdjük.

Bővebben